Kovács Anikó
művészetterápiás foglalkoztató, vizuális- és környezetkultúra tanár MeD, művelődésszervező
27 évig dolgoztam kulturális területen, ahol főleg a kiállításrendezéssel és a vizuális művészetekkel kerültem kapcsolatba. A kultúra minden területére kiterjedő ismereteket tudtam elsajátítani. Amatőr művészeti közösségek születésénél és munkájukban történő segítségnyújtásban vettem részt. Jó rálátásom nyílt arra, hogy a felnőtt emberek többsége vágyik olyan tevékenységek végzésére, amit munka után tud csinálni, és kizökkenti őket a mindennapi mókuskerékből, stresszből. Néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy - önálló tevékenységként - utat mutatok az embereknek, hogyan tudják teljesebbé tenni életüket a vizuális kultúra birtokba vételével. Főiskolai, egyetemi tanulmányaim során ismereteket kaptam a rajzolással, festészettel kapcsolatosan is, amit önálló alkotómunkámban nagyon jól tudok használni. Festőművész tanáraimtól nagyon sokat tanultam, és szeretném ezt másoknak is átadni. Ha nem is lesz mindenkiből művész, csak amit szeret, azt jól tudja csinálni, és törekszik arra, hogy minél jobb legyen - már megérte. Mindenkinek szüksége van valamire a mindennapi munka mellett, amiben ki tud kapcsolódni, jól érzi magát, és önmagát adhatja. Lehet ez zenélés, versírás, regényírás, táncolás, fafaragás, rajzolás, festés, szövés, batikolás, bármi. Ettől épülünk, és többek leszünk, nem utolsó sorban erősödik a személyiségünk, és az egészségünkre is hatással van. Légy te is alkotó!
Munkahelyek, ahol rengeteg hasznos tudásra tettem szert:
- Derkovits Kulturális Központ - Tiszaújváros
- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai, Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet - Miskolc
- Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Irodája - Miskolc
Tanulmányok:
- 2023. Lelki egészségvédelem és személyiségfejlesztés a katarzis komplex művészetterápia módszerével komplex művészetterápiás képzés II.blokk - Lelki Egészségünkért Alapítvány, Budapest - művészetterápiás foglalkoztató
- 2020. Lelki egészségvédelem és személyiségfejlesztés a katarzis komplex művészetterápia módszerével komplex művészetterápiás képzés I. blokk, II.blokk - Lelki Egészségünkért Alapítvány, Budapest
- 2017. Közművelődési kiválóság modell I. , II. modul - akkreditált továbbképzési program - Nemzeti Művelődési Intézet, Budapest
- 2017. Nyíregyházi Egyetem - vizuális- és környezetkultúra tanár MeD
- 2009. Eszterházy Károly Főiskola Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar, Eger művelődésszervező szak, gyermek-szabadidő szervező szakirány
- 1992. Bessenyei György Tanárképző Főiskola,
Nyíregyháza, földrajz-rajz
szakos általános iskolai tanár
- 1986. Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen Fotó: Orosz Berta
Csoportos kiállítások: 1991. Téli Tárlat, Miskolci Galéria, Miskolc 2007. Téli Tárlat, Miskolci Galéria, Miskolc 2009. IV. Tiszaújvárosi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor 2010. Kitekintés, Városnapok, Rimaszombat (Szlovákia) 2010. Copus Art - Képzőművészeti Alkotótábor, Nagykapos (Szlovákia) 2011. Copus Art - Képzőművészeti Alkotótábor, Nagykapos (Szlovákia) 2011. 500 év lábdivatja c. kiállítás, Németország 2012. ....mert nőnek lenni jó, Tiszaújváros, 2018. Rádió kiállítás, Miskolc
Egyéni kiállítások: 2012. Csendélet-közelben, Nagykapos (Szlovákia) 2012. Csendélet-közelben, DunaPart Galéria (Budapest) 2013. Csendélet-közelben, II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (Miskolc) 2013. Csendélet-közelben, City Art Galéria (Miskolc) 2014. Csendélet-közelben, Hatputtonyos Borfalu (Tarcal) 2016. Ízek, színek, formák, Városi Kiállítóterem (Tiszaújváros) 2016. Ízek, színek, formák: Miskolci Bábszínház, Miskolc Bolt - és Kávézó, Impresszo Klub-Étterem, Miskolc, 2017. Déryné Szabadidőközpont, Sajóbábony, 2018. Ifjúsági- és Szabadidőház-Miskolc, 2019. Ady Endre Művelődési Ház és Könyvtár, Polgár